Újabb e-mail biztonsági megoldás a SonicWALL-tól a növekvo számú spamek ellen
A SonicWALL, Inc. (NASDAQ: SNWL) megjelentette új E-Class Email Security eszközét, az ES8300-at, mely a közepes méretu vállalatoknak, megosztott nagyvállalati szervezeteknek és a menedzselt szolgáltatásnyújtó cégeknek biztosít kiemelkedo szintu teljesítményt, méretezhetoséget és védelmet alacsony teljes bekerülési költség mellett. Emellett a SonicWALL megjelentette az Email Security 7.1 gyári beépített szoftverét is Advanced Reputation Management (ARM) e-mail védelmi technológiával kiegészítve, mely elérheto minden, eszközön vagy Windows Server szoftveren futó SonicWALL e-mail védelmi megoldáshoz, vagy a partnereken keresztül in-the-cloud menedzselt szolgáltatásként.
„Nemrégiben a SonicWALL ES8300 segített megoldani egy igen nehéz helyzetet az egyik ügyfelünknél” – mondta James Carter, az Integration Works (SonicWALL Gold Partner) muszaki foigazgatója. „Az ügyfél meglévo Barracuda rendszere felmondta a szolgálatot, amikor több mint 6 millió csatlakozási kísérlettel támadták meg a rendszert. Üzembe helyeztük az ES8300 béta verzióját az e-mail védelem frissítésének részeként, és kevesebb, mint egy órán belül az ügyfél üzletmenete visszaállt a normál muködésre. Emellett az ES8300 felderített néhány belso, fertozött rendszert is, melyeket a korábbi eszközökkel nem vettek észre. Az ES8300 könnyedén megbirkózott az ügyfél kimeno és bejövo e-mail forgalmával.”
Az ES8300 kétszer gyorsabb, kétszer akkora memóriával rendelkezik, és tízszer nagyobb a lemez tárolási kapacitása, mint a korábbi SonicWALL e-mail security platformoknak, így rendkívül költséghatékony e-mail security megoldás, és értékes eszköz is a spamek elleni harcban. Az ES8300 a SonicWALL elso olyan terméke, mely már magába foglalja a SonicWALL Advanced Reputation Management (ARM) technológiát, amely egyesíti a küldo IP-címének vizsgálatát végzo technikákat a SonicWALL GRID Network sebességével és alaposságával, így visszautasítva az e-mailes fenyegetettségek mintegy 80 százalékát már a kapcsolódási szinten. A szinte korlátlan méretezhetoséggel, központosított kezeléssel és kontrollal, továbbá azzal a képességgel, hogy rugalmasan telepítheto összetett rendszer konfigurációkra, biztosítva ezzel az e-mailek hatékony feldolgozását, az ES8300 az ideális megoldás, mely lehetové teszi a vállalatok és menedzselt szolgáltatásnyújtó cégek számára, hogy könnyedén szembeszálljanak az egyre növekvo számú spamekkel.
„Az ES8300-at úgy terveztük meg, hogy a leheto legkönnyebben lehessen telepíteni és kezelni, miközben költséghatékony módon biztosít olyan értékes funkciókat, mint a bejövo e-mailek megbízhatóságának ellenorzése vagy a kimeno e-mail forgalom tartalmi védelme” – mondta Edward Cohen, a SonicWALL Email Security üzletágának elnökhelyettese. „Mindez nemcsak magasabb hatékonyságot biztosít a végfelhasználóknak és az IT munkatársaknak, de egyben csökkenti a teljes bekerülési költséget, függetlenül attól, hogy csupán a kéretlen levelek blokkolására van szükségük, vagy a bejövo és kimeno e-mail forgalom átfogó védelmére.”
A SonicWALL e-mail biztonsági az alábbi elonyöket kínálják a különbözo nagyságú szervezetek számára:
· All-in-one e-mail biztonsági megoldás a naponta érkezo kéretlen elektronikus levelek blokkolására. A kimeno e-mailek átfogó védelme az egyszeru biztonsági szabályok betartatásától a magasabb szintu belso irányelvekig, illetve a megfelelési eloírásokhoz való alkalmazkodásig
· Telepíthetoség megosztott módú konfiguráció részeként, ahol különbözo SonicWALL Email Security rendszereket – eszközök vagy szoftver platformok – kombinálnak több helyszínu, magas elérhetoségu, központilag menedzselt és ellenorzött e-mail biztonsági környezetben
· Az igényeknek megfeleloen finomhangolt, teljes rendszerre kiterjedo jelentési funkció, kifinomult teljesítmény-követés és egyszeru kezelés
· Multi-LDAP támogatás domainenkénti beállításokkal
· Végfelhasználói igényekre történo finomhangolás és ellenorzés az anti-spam beállításokban
· A kimeno adatforgalom szurése és adatszivárgás elleni védelem elore beépített adatszótárakkal és hatékony szabály-alapú megfelelési motorral
· Szabály-alapú titkosítás
· Helyi archiválás egy további képességgel, mely lehetové teszi az integrálást egy sor más forgalmazó megoldásával
A SonicWALL-ról röviden
A SonicWALL mérettol függetlenül elkötelezett a vállalatok teljesítményének és termelékenységének fokozása mellett, mivel a biztonságos hálózatok muködtetése kapcsán felmerülo költségek és a folyamatok összetettségének csökkentését célozza meg. A SonicWall tízezer kereskedelmi partnerbol álló globális hálózata több mint egymillió SonicWALL megoldást szállított üzleti felhasználók tízmillióinak, az adatok biztonsága és ellenorizhetosége érdekében. A SonicWALL díjnyertes megoldásai kiterjednek a hálózati biztonsággal, biztonságos távoli hozzáféréssel, tartalombiztonsággal, biztonsági mentéssel és adatbiztonsággal, illetve szabálykezelési és felügyeleti technológiákkal kapcsolatos megoldásokra.További információért látogassa meg a cég webhelyét a http://www.sonicwall.com/ címen. A SonicWALL termékei az RRC Hungary Kft.-n (http://www.rrc.hu/) keresztül elérhetok a partnerek számára.


